A tárgyak rólunk beszélnek
Az emberek a legkülönbözőbb dolgokat képesek elhagyni, bizonyára sokan találkoztak már az utcán cipőfűzővel, zoknival, sállal, fél pár cipővel, a tömegközlekedési eszközökön esernyővel, táskával vagy egy-egy csodálatos gyógyulás után görbebottal is. Ezeket a tárgyakat sokszor adják le a legközelebbi állomáson, ahol azután nagy valószínűséggel az idők végezetéig porosodnak, anélkül, hogy a gazdájuk értük menne.
Hasonló dolgok történnek a könyvtári könyvekkel és a bennük talált legkülönfélébb könyvjelzőkkel, melyeket ottfelejtenek az olvasók. A könyvjelzőink rólunk árulkodnak, konzerválják az életünk egyes mozzanatait, hiszen ha belegondolunk, a legkülönfélébb dolgokat használjuk arra, hogy emlékeztessen bennünket, hol is hagytuk abba azt a bizonyost...
A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár könyvtárosai már évek óta felfigyeltek erre a jelenségre, és gyűjteni kezdték az elhagyott holmikat. Ezen tárgyak válogatásából nyílt 2017 októberében kiállítás, Emlékjelzők címmel. Bár lehetetlen lenne felsorolni, pontosan miket is hagytak el az olvasók, talán párat megemlíteni mégis lehetséges. Könyvtár lévén, természetesen rengeteg olvasójegyet, felszólítólevelet találtunk, de akadt dühös üzenet, melyben nagy valószínűséggel egy szülő vonja kérdőre gyermekét, hogy miért nem juttatta vissza a könyveket a könyvtárba, ha már egyszer ott volt az egész nyár.
Fel nem bontott szerelmeslevelek, talán vallomásokról, amik lehetséges, hogy soha nem hangoztak el. A világ legfinomabb csokis tortájának a receptje (és az utána következő egy hetes diétához az utasítások). Életmentő iskolai puskák, melyek minél kisebbek, annál több információt zsúfolnak rájuk. Fekete-fehér fényképek, a kedvesről, a családról, az iskolatársakról, amelyek rengeteget elárulnak az adott személyekről, kapcsolatukról. Híres emberek levelei és egyéb hozzájuk kapcsolódó iratok. De voltak még újságcikkek, petróleumjegyek, orvosi receptek, lottószelvények, kártyák, imák és még sorolhatnám.
A legérdekesebbek mégiscsak a személyes levelek, képeslapok, melyekből a legtöbbet tudunk meg. Az egyik képeslapon például a nyaralás örömeiről számolnak be, mely folyamán megtanultak krumplit sütni. Egy másik levélben arról írnak, hogy bár megpróbálnak elhelyezkedni, nagyon nehéz. Egy harmadik képeslapon pedig egy szomorú üzenetet olvashatunk „ Életem első karácsonya HAZA nélkül.”, mely rávilágít arra, hogy talán nem is annyira különböznek a mai ember problémái a régiétől.
Az elhagyott tárgyak az olvasókról árulkodnak, azokról a személyekről, akik időről időre ellátogatnak a könyvtár falai közé. A kamionosról, aki a hosszú utakra legalább öt könyvet kivesz, és hálából a könyvtár számára egy kamionparkoló jegyet hagy az egyikbe, az anyukáról, aki a kórházban gyógyul, és a gyerekei jobbulást kívánó képeslapját helyezi az oldalak közé, vagy a világjárókról, akik a nyaralás ideje alatt képeslapokkal jegyzik meg, hogy éppen hol is tartank.
Érdemes tehát átnézni a könyvtárak könyveit, hiszen igazi kincsesbányák, melyek lenyomatát képezik nem csak az olvasóknak, de egy adott könyvtárnak is.
(szöveg és képek: Komáromi Dóra)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése